Blog

Apa interjú

Nőként, anyaként sokat beszélgetek más édesanyákkal arról, hogyan érett meg a gondolat bennük, hogy édesanyákká szeretnének válni. Volt-e valami, ami ezt elindította bennük, vagy szép fokozatosan értek el odáig érzelmileg, szellemileg, testileg és lelkileg, hogy eljött az ideje a baba vállalásnak.

De mi a helyzet vajon a férfiakkal, édesapákkal? Náluk ez hogyan működik?

A legkönnyebb helyzet szerintem, ha a pár megközelítőleg egyszerre érzi azt, hogy eljött a családalapítás ideje. Ez nálunk is így történt. Egyre többet beszélgettünk róla, tervezgettük, míg aztán eljutottunk odáig, hogy utat adtunk Lotti érkezésének.

A férjem oldaláról közelíteném meg az apaság kérdését most ebben a bejegyzésben, hogy ő hogyan élte meg, nála mikor jött el a fordulópont. Fogadjátok szeretettel.

Én: Mikor érezted azt, hogy eljött az ideje, hogy apa legyél? Mikor jött ez az érzés, emlékszel rá?

Férjem: Nem volt konkrét döntés, hogy most már szeretnék apa lenni. Sokat beszélgettünk róla már az esküvőnk előtt és utána is, és a rá következő évben érett meg bennem azt hiszem a gondolat. Nem egyik napról a másikra, hanem fokozatosan.

Én: Mit éreztél?

Férjem: Volt bennem egy hiányérzet, hogy jó lenne, ha már lenne egy gyermekünk. Most így utólag visszagondolva, olyan üresnek tűnik az élet nélküle.

Én: De vannak, akik gyermek nélkül is tudnak teljes életet élni.

Férjem: Nem azt mondom, hogy nem lehet teljes életet élni gyermek nélkül, de én így teljesebbnek érzem. Úgy érzem, így vagyunk család.

Én: Emlékszel valami konkrétumra (pl. ismerősnél babalátogatás), ami elindította benned ezeket a gondolatokat, érzéseket, hogy szeretnél már gyermeket?

Férjem: Nem volt konkrétum. Szerintem a kor, ahogy változik az ember, ez meghozza az érzést és a gondolatot.

Én: Mit éreztél, amikor kiderült, hogy Lotti úton van?

Férjem: Örömet leginkább, meg egy kis megkönnyebbülést, mert nagy volt a stressz előtte  (nevetés).

Én: Mi miatt?

Férjem: Az állandó méregetés (Megjegyzés: reggeli hőmérőzés), vitaminszedés, mi lehet a baj, hogy még nincs úton….

Én: Szóval maga a várakozás stresszes volt neked?

Férjem: Stresszesebb, mint maga a pozitív teszt utáni időszak.

Én: Amikor még nem volt annyira erős a teszten a csík (Megjegyzés: kontkrétan 8 féle lámpánál, nagyítóval, szemüveggel és anélkül vizsgálgattam, hogy tényleg ott van-e, annyira halvány volt), akkor már biztosra vetted, hogy jön a baba, csak ezt még kifelé nem merted mutatni, vagy csak reménykedtél?

Férjem: Nem mutattam kifelé, de végig reménykedtem. Más vagyok ebben, mint te, én egy kicsit racionálisabb vagyok.

Megjegyzés: Én úgy éltem meg ezt az 1-2 napot, hogy napi 4-5 tesztet csináltam, minden lehetséges lámpánál nézegettem, hogy ott van-e tényleg a csík, vagy csak a szemem káprázik, és erősödik-e. Egyszerre voltam nagyon boldog, és izgatott is, hittem is, nem is. A férjem, elég racionálisan kijelentette, hogy jó, várjuk meg, amíg erősödik. Pedig tudjuk, hogy téves negatív teszt van, de téves pozitív nincsen. Ő ennek ellenére meg akart 100%-ban bizonyosodni először róla, hogy valóban erősödik a csík, mielőtt tényleg kijelentjük, hogy igen, babánk lesz 🙂
baby-2616673
“Volt bennem egy hiányérzet, hogy jó lenne, ha már lenne egy gyermekünk.”

Én: Hogy telt a 9 hónap? Te hogyan élted meg?

Férjem: Én nem olyan stresszesen éltem meg, mint te.

Én: Szerintem én sem voltam stresszes.

Férjem: Nem erre gondolok, inkább arra, hogy a felkészülés, baba holmik beszerzése téged jobban stresszelt, mint engem. Én tudtam, hogy neki úgyis jó lesz, úgyis a nagy része rajtunk múlik. Most az, hogy éppen milyen matraca van, jó, számít, de nem ezek az életben a legnagyobb dolgok. Úgy voltam vele, hogy várjuk, és jöjjön, és végre család leszünk.

Én: Benned nem mennek végbe olyan hormonális változások, amik előhozzák a fészekrakó ösztönt.

Férjem: Nem, bennem nem (mosolygás).

Én: A 9 hónap alatt éreztél a felkészülésben fokozatokat, hogy igen, most már a végéhez közelítünk, vagy nagyjából végig egy érzelmi szinten voltál?

Férjem: Végig egy érzelmi szinten voltam. Közben tettük a dolgunkat, de közösen felkészültünk a baba érkezésére is. Nem volt az utolsó hetekben sem olyan, hogy Úristen, mindjárt megszületik.

Megjegyzés: Bár éreztem, hogy ő is már izgatott, és várja az első találkozást, de tényleg nyugodt volt az utolsó hetekben is. Mindig azt mondta, hogy ha aggódtam, hogy “Ne aggódjak, ő tudja, hogy minden rendben lesz”. Aztán, amikor beindult a szülés, akkor már ő is izgatottabb volt.

Én: Úgy érzed, hogy a 9 hónapban már nem kellett lelkileg fejlődnöd, mert az már megtörtént azelőtt, hogy eldöntöttük szeretnénk babát, vagy mentek végbe még azért benned változások a 9 hónap alatt?

Férjem: Biztos mentek bennem még végbe változások a 9 hónap alatt, de már nem olyan mértékűek, amiket most ki tudnék emelni.

Én: Hogy viseltél engem a terhesség alatt? De most őszintén 🙂

Férjem: Gondolkodom, de nem tudok olyan hű, de nagy dolgokat mondani, bennem ezek nem maradnak meg annyira.

Én: Nem voltak nagy érzelem kitöréseim, vagy…

Férjem: (közbevág)  A várandósság alatt nem, előtte azért több és azóta is (nevetés).

Megjegyzés: ha-ha-ha 🙂

Én: Nem voltam sokkal elviselhetetlenebb a várandósság alatt?

Férjem: Nem, szerintem abszolút nem. Szerintem jól viselted a terhességet.

baby-1271742.jpgÉn: Hogy élted meg, hogy egyre nőtt a pocakom?

Férjem: Cuki voltál vele. Én is növesztettem közben pocakot.

Én: Igen, az is igaz 🙂

Én: Apaként milyen belegondolni, hogy a feleséged pocakjában nődögél a közös babátok? Nőként nem tudom elképzelni, hogy ez a férfiakból milyen érzést vált ki, vagy vált-e ki bármilyet?

Férjem: Jó dolog, meg van a kötődés. Én már akkor is külön személyként kezeltem. Nem pocakként, hanem a gyermekünkként.

Én: Miért döntöttél az apás szülés mellett?

Férjem: Mert szerintem ez is része az egésznek. Az élete során is ott szeretnék lenni a fontosabb pillanatoknál, ahhoz a születés is hozzátartozik.

Én: Nem féltél tőle? Vagy, hogy velünk bármi történhet?

Férjem: Magától a bent léttől nem. Nem nekem volt ott a legtöbb dolgom. Természetesen attól féltem, hogy valami történhet veletek, de inkább a tehetetlenség zavart a vége felé, hogy úgy éreztem nem tudok segíteni.

Én: Készültél valahogy a bent létre? Mentálisan, vagy módszerekkel, hogy majd hogyan segítesz (voltunk szülésfelkészítőn is)?

Férjem: Beszélgettünk róla, hogy majd hogyan tudok segíteni, de úgyis tudtam, hogy majd minden ott helyben alakul. Ismerlek, hogyha nagyon koncentrálsz, akkor nem lehet neked segíteni.

Én: Persze, nem tudtuk, hogy mire számítsunk, az ember nem tudja előre, hogy mit hoz ki belőle a szülés.

Férjem: De nem készültem, meg nem gondolkodtam előre, hogy milyen lesz. Tudtam, hogy ez is egy olyan esemény lesz, ami nem előre megtervezhető.

Én: Bíztál az orvosban?

Férjem: Igen, jókat hallottunk róla, és mivel a terhesség is problémamentes volt, így bíztam benne, hogy a szülés is az lesz.

Én: Hogyan élted meg magát a szülést? Az előbb mondtad, hogy a végén már olyan tehetetlenség érzés volt…

Férjem:  Előtte jó volt. Ha a férfi tudna osztozni a fájdalmatokban, az biztos, hogy kicsit közelebb hozná a dolgokat. Így egy kicsit kívülálló, mert ő csak segít, olyan, mintha ő maga egy szülésznő lenne, vagy valaki, aki folyamatosan ott áll és fogja a vajúdó nő kezét.

Én: Sokkal másabb volt, mint, amire előre számítottál?

Férjem: Nem. Nem volt benne semmi váratlan, az volt, amire számítottam. Szerencsére első babánál ez gyors szülésnek is számított.

Megjegyzés: Magzatvíz elfolyástól számítva 9 óra.

Én: Milyen volt Lottit először a kezedbe venni?

Férjem: Nagyon jó! Akkor is, amikor elvitték öltöztetni (Megjegyzés: Aranyóra végén), és visszavihettem, nagyon jó volt!amour-1842072

Én: Mennyire tudtad kivenni a részedet a baba ápolásából az első hetekben?

Férjem: Ezt inkább tőled kellene megkérdezni, hogy mennyire vettem ki a részemet belőle.

Én: Én úgy gondolom, hogy abszolút kivetted. De te hogyan élted meg? Mindent mertél csinálni vagy bizonytalannak érezted magad?

Férjem: Nem voltam bizonytalan, tudtam, hogy nagyon elrontani úgysem tudom, ha úgy csinálom, ahogy mondtad.

Én: Talán a köldöke volt, amit sosem kezeltél, nem?

Férjem: Nem, azt sosem, sosem került rám a sor, mint, ahogy sosem kerül rám a sor a kakis pelusnál sem.

Én: Akkor ezentúl azzal megvárunk, jó? (nevetés)

Férjem: Etettem is, altattam is.

Én: Ennyi előnye volt a tápszernek, hogy amíg te etetted szoptatás után, addig én fejtem.

Megjegyzés: Már első nap odaállt a pelenkázóhoz és azt mondta, na most mutasd meg, hogyan kell csinálni. Első naptól kezdve etette ő is cumisüvegből (sajnos nem volt elég az anyatej), fürdetésben segített, öltöztette, babusgatta ❤

Én: Milyenek voltak az első hetek, ahhoz képest, amire számítottál?

Férjem: Nagy változásra számítottam, ez az volt. Most már keretben éljük az életünket, Lotti foglalja keretbe az estéinket, de ez nagyon jó. Jó dolog.

Én: Hogy érzed engem a gyermekágyi időszakban tudtál támogatni?

Férjem: Ezt is inkább tőled kéne megkérdezni. Úgy érzem egyébként, hogy igen, de vannak hiányérzeteim, hogy mégis talán kevesebbet segítettem, mint kellett volna.

Én: Miért?

Férjem: Nem tudom, ez úgy bennem van. Lehet, hogy többet kellett volna segítenem, bár nem tudom, hogyan, de így érzem.

Én: Szerintem abszolút támogattál, segítettél, nincs hiányérzetem.

Én: Van valami, amit másképp csinálnál?

Férjem: Nincs. Nem tudok ilyet mondani.

Én: Apaként, hogyan éled meg a mindennapokat? Miben más, mint Lotti előtt?

Férjem: Az, hogy este hazaérek, és mindketten ott vagytok, az nagyon jó. Időnként azt érzem, hogy egy nyugodt este jól esne, hogy egyedül legyek (Megjegyzés: régebben többször kijárt horgászni). Utána mindig rájövök, hogy nem attól lesz pihentető az estém, hogy nem vagytok ott, hanem, ha ott vagytok és jól eltöltjük az estét együtt.

Én: Szerintem az normális, ha az ember néha úgy érzi, hogy hazaérve a munkából kéne egy fél óra, amikor kikapcsol, lelassul, olvasgat egy kicsit.

Férjem: Nekem ez általában hazafelé úton megvan (Megjegyzés: kb. 30 perc az út tömegközlekedéssel hazáig).

Én: Nekem szokott olyan érzésem lenni, hogy most, de jól esne egyedül egy kis idő, de utána mindig lelkiismeret furdalásom van, pedig talán nem kéne. Az embernek kell néha egy kis feltöltődés, máshonnan, hogy utána újultan tudjon megint a családdal lenni.

Én: Hogyan látsz engem, miben változtam a szülés óta?

Férjem: Összeszedettebb vagy (nem akarsz egyszerre 1000 dolgot csinálni), változott az értékítéleted, a prioritás. Most már nem a problémával foglalkozol, ha van, hanem a megoldásra koncentrálsz.

Én: Hogyan látod magadat, mint apa? Miben változtál?

Férjem: Felelősségteljesebb vagyok?!

Én: Szerintem előtte is az voltál, nem?

Férjem: Mást nem tudok kiemelni, mert szerintem nem változtam.

Én: A párkapcsolatunk változott azóta szerinted?

Férjem: Szerintem nem.

Én: Néha kevesebb időnk van egymásra.

Férjem: Igen, de ezt meg elfogadja az ember. Kevesebb idő jut az embernek magára, a hobbijára, de ez csak egy dolog. Viszont itt van Lotti, akivel lehet foglalkozni.

Én: És a kapcsolatunkra hogyan hatott Lotti érkezése?

Férjem: A gyerek miatt köztünk még erősebb kapocs lett.

Én: Sokszor hallani, hogy a gyermek érkezése meggyengíti a kapcsolatot, pedig sokan épp az ellenkezőjét várják tőle.

Férjem: Szerintem nálunk nem.

Én: Ehhez szerinted kellett, hogy a mi kapcsolatunk előtte is kiegyensúlyozott volt, vagy egy gyengébb, instabilabb kapcsolatot is megerősíthet egy gyermek érkezése?

Férjem: Fogalmam sincs, erre nem tudom a választ.

people-3164414Én: Mit gondolsz a szülőkről napjainkban? Könnyű manapság jó szülőnek lenni? Van egyáltalán ilyen, hogy jó vagy rossz szülő?

Férjem: Azt látom, hogy a gyermekekre az első néhány évben van hatással a szülő, utána már jobban kikerülnek a szárnyaik alól. Napi 3-4 órát lehet érdemben együtt lenni, a többi időt rajtunk kívül álló helyeken tölti, és maximum megválasztani tudjuk, hogy kik legyenek körülötte. Szerintem mi most jól csináljuk, jó hatással vagyunk Lottira, de később az egyéb ráhatások miatt változhat vele a kapcsolatunk.

Én: És milyenek a szülők?

Férjem: Akiket én ismerek jó szülők, bár van a környezetemben olyan, akit kicsit önzőnek tartok a családja irányába. Nem tudott úgy belerázódni az apa szerepbe, szerintem.

Én: Szigorúbbak vagy megengedőbbek, mint régen?

Férjem: Változnak az idők, változnak a gyermeknevelési elvek. Más, mint, amikor én gyerek voltam. Sokszor nem otthon nevelik a gyerekeket, hanem a szülők ezt ráhagyják az óvodára, iskolára, utána meg csodálkoznak, hogy milyen felnőtt lesz a gyerekükből. Nem vállalnak felelősséget a gyermekükért.

Én: Ha adhatnál tanácsot a jövőbeni apáknak, mi lenne az?

Férjem: Minél több időt töltsenek a családdal, vegyenek részt a nevelésben, legyenek ott a kezdetektől, a gyermek felnőtt koráig.

Én: És ha ezt megtehetnéd, úgy általában mi lenne a tanácsod a szülőknek?

Férjem: A jövőt tartsák szem előtt a gyermeknevelésben, ne csak a jelent.

Én: Úgy érzed, hogy mi jókor vállaltunk babát, itt volt az ideje?

Férjem: Én úgy érzem, hogy igen.

Én: Szerinted mi kell ahhoz, hogy valaki éretté váljon a gyerekvállalásra?

Férjem: Mindenkinek előírnék hozzá legalább 5-6 év munkatapasztalatot, hogy mindenki tudja mi az, hogy kötelezettség, felelősségvállalás. Valamint, hogy olyan párkapcsolatban legyenek, amire minden helyzetben számíthatnak, a nehezebb és a könnyebb pillanatokban is.

Én: Mentálisan, szellemileg, lelkileg?

Férjem: Tudják háttérbe szorítani a saját igényeiket, ha szükséges.

Én: Aggódós szülő vagy?

Férjem: Nem (megjegyzés: aggódósabb, mint én)

Én: Szigorú vagy?

Férjem: Nem.

Én: Következetes vagy?

Férjem: Nem (mosoly).

Én: Miért?

Férjem: Én lazábban veszem a dolgokat, de ebben fejlődnöm kéne, mert magammal kapcsolatban is van, hogy következetlen vagyok, nem csak a gyermeknevelésben.

Én: Milyen olyan helyzetek adódtak, amelyekre nem számítottál?

Férjem: Nekem minden új volt még (nevetés). De mondjuk, amikor telibe hány a gyerek, munkába indulás előtt 5 perccel. Az új volt.

Én: Tényleg, ilyen is volt. (nevetés)

Férjem: Vagy például, hogy milyen egyszerű dolgokkal is jó kedvre lehet deríteni a gyerekeket (pl. egy kukucsolós játék).

Én: Mi a legjobb része szerinted?

Férjem: Az, hogy tudom, hogy bármit is hagyok ki az életemből, ott van Lotti, ott vagy te, és ez kitölt bármilyen űrt.

Én: Van olyan dolog, ami csak a tiétek a kislányunkkal? Amikor érzed, hogy összekapcsolódtok?

Férjem: Minden alkalom ilyen, amikor valamin összekacagunk, vagy megnyugtatom, ha arra van szüksége.

Én: Van valami, ami nehezebb, mint, amit vártál?

Férjem: Nehezebbnek nem mondanám, Lotti könnyű eset. Ha lesz még gyermekünk, akkor ennél már csak nehezebbre számítok.

Én: Ha most kéne döntened, is vállalnál gyermeket?

Férjem: Igen.

Én: Hányat vállalnál?

Férjem: Ezt a második után kérdezd majd meg (nevetés).

Én: De mégis hány gyermek az, amennyivel tényleg teljesnek éreznéd a családot?

Férjem: Én Lottival is már teljesnek érzem, de örülnék, ha lenne testvére, vagy testvérei.

Én: Mi a maximum?

Férjem: Foci csapat, csak az a kérdés, hogy kispályás, vagy nagy. (Megjegyzés: Remélem csak viccelt….).

Én: Még egyszer megkérdezem: mi a maximum? 🙂

Férjem: Három, szerintem.

Én: Lenne más is, amit hozzátennél a beszélgetéshez?

Férjem: Igen. Jobban oda kéne figyelnem nekem is a napirendre. Ezek az információk csak átfutnak rajtam, hogy mikor, mit kéne ennie, mikor alszik, mikor van oltás. Ezeket nekem is jobban fejben kéne tartanom.
Én: Igen, de neked ott a munkád is, az úgy már lehet, hogy túl sok lenne. Nem elvárás. Ezért is vagyok vele otthon, hogy ezeket én tudjam.

Férjem: Tudom, de valahol meg hiányoznak ezek az információk.

Én: Valami mottó esetleg?

Férjem: Ne aggódj, te holnap dolgozni mész, a többi már az anya dolga (nagy nevetés – részéről….).

Én: Ez az én humoros férjem 🙂

Számomra a legjobb társ, barát, férj, a kislányom számára a legjobb apa. Az ő bölcs és kevésbé bölcs tanácsait és tapasztalatait olvashattátok.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s