Blog

Vetélésem története II. rész – Anyanapló

A múlt heti bejegyzésben megosztottam veletek vetélésem történetét. Amikor kiderült, hogy várandós vagyok elkezdtem egy anyanaplót írni, hogy ezzel segítségére legyek majd azoknak, akik babát terveznek, vagy szintén várandósok. Nekünk is szép emlék lenne később visszaolvasni.

Rövidítve, de szeretném ezt is megosztani veletek, talán így lesz kerek a történet.

1-4. hét

Nem mondom, hogy tudtam, vagy sejtettem, nem volt nagy esély rá, hogy pozitív lesz a teszt. A ciklusom nem volt szabályos szülés óta (igazából az első várandósságom előtti 1 évben sem…). Már a ciklusom kb. 50. napjánál jártam, amikor hétvégén fájdogált a hasam. Vártam is, hogy na, végre meg fog jönni. Nem jött…. Jött a hétfő…., kedd…. Szerda reggel korábban felébredtem, mint Lotti, és gondoltam csinálok egy tesztet, biztos negatív lesz, de akkor lássam megint, hogy negatív, és jöjjön meg végre. Tesztcsík volt itthon, rápisiltem. Néztem….néztem….Mondom igen, kb. ott kéne lenni a második csíknak… Várjunk csak! Ott a csík!!!! Úristen, ez pozitív! Hirtelen el sem hittem! Egyszerre voltam nagyon boldog, és közben nem tudtam hirtelen mit kezdeni magammal. A lányom még aludt, így nem gátolt meg semmi abban, hogy fel-alá mászkáljak a lakásban, hogy Úristen, most mit csináljak? Üljek le? Álljak? Jó, iszom egy citromfű teát, hogy lenyugodjak 🙂

Legszívesebben felhívtam volna a férjemet, hogy elújságoljam neki a hírt, hiszen nagyon örült volna neki. De nem akartam a munkahelyén, telefonon közölni vele. Így erre más módszer választottam.

Egy fehér body-ra ráírtam textil filccel, hogy Tesó leszek 2019-ben. Ezt adtam Lottira, amire az apukája hazaért. Ahogy belépett az ajtón videózni kezdtem. De a várt csodálkozás elmaradt. Nem vette észre??? Ne már! Miután hazaért, átöltözött, leültünk vacsorázni és akkor rákérdezett, hogy miért videózók? Mondtam, hogy várom, hogy elolvasd, ami a body-n van. Felolvasta, majd egyértelműen látszott az arcán, amikor leesett a 20 fillér. “Terhes vagy?” – kérdezte nagyon meglepődve. Mondtam igen. “Komolyan????” – ekkor már lemoshatatlan mosoly volt az arcán. Olyan őszinte örömmel jött oda átölelni, amit sosem felejtek el 🙂 Ő sem hitte el, ő sem számított rá, hogy most már úton is van.

Igazából egyedül az volt gyanús előző éjjel, hogy iszonyatosan fáztam…. Remegtem, rázott a hideg, pedig jó idő volt a lakásban, be voltam takarózva. Éjjel mégis felébresztettem a férjemet, hogy menjen ki, tegye már feljebb a fűtést, mert mindjárt megfagyok 🙂 Ez azért is volt gyanús, mert Lottival az első hetekben nagyon fázós voltam. Gondolom az emelkedett testhő, a hormonok…. 3 réteg ruhában, 2 takaróval aludtam az első pár hétben. Talán ez volt az oka, hogy szerdán végül megcsináltam a tesztet.

pregnant-2277768

4-6. hét

Vera felhívta rá a figyelmemet, hogy a szervezet emlékszik, így a tünetek, változások hamarabb jönnek a második várandósságnál, mint az elsőnél. Igaza lett! Lottival nem volt nehéz a várandósságom, 8-12. hét között esténként ugyan volt hányingerem, de nem volt elviselhetetlen. Most már a 5-6. hét környékén tapasztalok néha hányingert, szédülést, éhségérzetet reggeli ébredéskor, és fáradékony is vagyok.

Nem akarom magam elhagyni (bár néha jól esne), igyekszem mindent ugyanúgy csinálni, mint előtte, de 1-1 délutáni szundi, azért jól esik. A kislányom fitten tart, megyünk sétálni, csinálunk programokat, játszunk, olvasunk, főzünk, takarítunk, csak kicsit talán lassabban.

Próbálom már most megtervezni, hogyan fogom rá felkészíteni, hogy testvére fog születni. Ajánlottak egy könyvet is, azt be fogom szerezni, és kaptam még néhány tippet is (pl. hogy a kistesó majd, amikor jönnek értünk apával a kórházba ajándékot ad Lottinak). Jöhetnek majd a tesó érkezik témájú könyvek. Meg persze magamat is fel szeretném készíteni rá, hogy a korábbi félelmeimet legyőzve, amennyire lehet, kiegyensúlyozottan mehessek majd szülni. Az utána lévő kezdeti időszak is biztosan nagyon érdekes lesz. Szeretnék nagyon odafigyelni Lottira, hogy amennyire csak lehet, pozitívan élje meg a tesó érkezését. Szeretném, ha tudná, hogy őt ugyanúgy szeretjük, figyelünk rá, fontos nekünk. Remélem menni fog.

Mivel Lottival határértéken volt a cukrom, így már az elejétől próbálok visszaállni az akkori diétára. Egyelőre nem számolom pontosan az elfogyasztott ch-kat, de átváltottam arra a kenyérre, ami akkor bevált (éljen a száraz fájdalom….), és figyelek az adagokra, arányokra, több zöldséget, gyümölcsöt fogyasztok. Figyelek rá, hogy rendben legyen a lassú-gyors felszívódású ételek aránya is.

6-7. hét

A 6. hetet egy iszonyat migrénnel indítottam. Éjjel 2-ig többször felébredtem, de akkor még vissza tudtam aludni, 2-kor azonban már nem. Olyan erős migrénem volt (talán egy évben kétszer szoktam ilyesmivel küzdeni), hogy fel kellett kelnem. Először próbáltam borogatni a homlokomat, tarkómat, de nem segített. Végül úgy döntöttem, hiába van éjjel, beállok a tus alá. Máskor ez szokott segíteni. Amikor Lottival voltam várandós, akkor is az 5. héten volt egy migrénes fejfájásom. Körülbelül 1,5 órát voltam a zuhany alatt, de nem segített. Próbáltam közben kortyolgatni vizet, de annyira nem esett jól, hogy végül ki is hánytam. Volt már rá példa, hogy migrén közben úgy éreztem, hányni fogok, de ez volt az első alkalom, hogy tényleg hánytam tőle.

Mivel reggelre sem múlt el felhívtam a védőnőt és megkérdeztem, hogy mit lehet még megpróbálni. Kávét ittam reggel, hátha tágítja az ereket, de nem volt elég. A védőnő azt mondta, próbáljak meg kólát inni, ha az sem segít, nyugodtan vegyek be egy algopyrint. Délután 2-ig próbálkoztam, a kóla sem segített. Nagyon nem akartam gyógyszerhez nyúlni, kockáztatni, de azt mondta a védőnő, hogy a babának sem jó, ha rosszul vagyok, higgyem el, egy algopyrintől nem lesz baj. Végül délután már nem bírtam, így bevettem. Fél óra múlva el is múlt. Fellélegeztem, nincs fejfájás végre.

A 0. ultrahang

Kedden voltam 6+4, időpontunk volt a 0. ultrahangra. Kicsit ideges voltam, de reméltem, hogy minden rendben lesz. Lesz szívhang és jó helyen tapadt meg a pindúr.

Sajnos nem kaptunk jó híreket. Már, amikor megláttam a monitoron a képet, tudtam, hogy valami nincs rendben, mert ugyan nem vagyok orvos, de azt rögtön láttam, hogy nincs szívhang, nem látok semmit pulzálni. A doki rendesen megnézett, hogy nincs a környezetében sem gond, nem vagyok méhen kívüli terhes. Utána elmondta, hogy a képen ugyan ott a petezsák, és a szikhólyag, de babát nem lát benne. Profi ultrahang gépe van, ahogy ránagyított is tiszta volt a képe, de semmit nem láttunk. Azt mondta ezen a néhány milliméteres embriókat is látni lehet, de sajnos nem lát semmit.

seeds-3412027

Két eshetőség van: vagy korábbi a terhesség, és még azért nem látszik, vagy nincsen baba. Szeretem az orvosom nagyon, szépen elmond mindent, korrektül, együttérzően, nem beszél végletekben, csak elmondja, hogy ezek a verziók vannak sajnos, de reménykedjünk. Azt mondta, hogy reményre ad okot, hogy a petezsák szabályos, és ott a szikhólyag is, mert a vetélésnek az szokott az egyik korai jele lenni, hogy a petezsák eldeformálódik, felpuffad, vagy a szikhólyag felszívódik. De jelenleg mindkettő szépen, szabályosan ott van.

A könnyeimmel küzdöttem, amíg átbeszéltük hova és mikor kell mennem. Egy hét múlva újra ultrahang, ha akkor sincs változás, akkor 1,5 hét múlva műszeres befejezés, kaparás.
Mikor kiértünk az orvostól, már nem tudtam visszatartani a könnyeimet. A férjem tartotta bennem a lelket, kettőnk közül általában ő a pozitívabb. Mondta, hogy szerinte minden rendben lesz, ne aggódjak, ne gondoljak rögtön a legrosszabbra.

Egy dologba tudtam kicsit kapaszkodni, hogy ha mégsem lesz most kisbabánk, a kaparáson legalább nem egy babát veszítünk el. Hazaérve rögtön olvasgatni kezdtem, és több hasonló történetet találtam, ahol a 6-7. hét környékén üres volt a petezsák, de 1 hét múlva mindent rendben találtak. Próbáltam erre gondolni, hogy lehet még csoda.

Nehezen teltek a napok. Igyekeztem nem egész nap ezen rágódni. Lotti szerencsére lekötötte sokszor a figyelmemet, tudtam vele ugyan úgy játszani, sétálni, mint máskor. A nehéz az volt, hogy mindig szembe jött valami, ami eszembe juttatta: például a terhességi tünetek. A hányingernél mindig az jutott eszembe, hogy talán jövő csütörtöktől vége….nem lesz már hányingerem. Pedig jobb volna, ha maradna a hányinger, 12. hét után elmúlna, és várnánk a kisbabánkat. Ha megkívántam valamit, pl. egy korty sört, az jutott eszembe, hogy hú, hiszen terhes vagyok, azt most nem lehet, de igazából nem is biztos. A bizonytalanság az, amit legnehezebben viselek. És ez ment 1 hétig, minden nap.

Lottinál sem indult könnyen az eleje. A másik rendelőbe jelentkeztem be, ugyanehhez a nőgyógyászhoz. Nem tudtam, hogy ott nem alkalmas a gép terhesgondozásra, és ott nem is vállal ilyet. Elmentünk a 0. ultrahangra, és akkor is azt a hírt kaptuk, hogy nem lát, csak üres petezsákot. Másnapra kért nekem egy SOS extra időpontot a kórházba ultrahangra, és adott beutalót vérvételre, hogy megnézzék a HCG szintemet másnap és hétfőn újra, hogy emelkedik-e.
Összetörve mentem haza, hogy olyan boldog voltam, hogy végre úton van a kisbabánk, és akkor ez történik. Lehet, hogy nincs is. A férjem akkor is pozitívan állt hozzá, szerinte van, várjuk meg a másnap reggelt.

Reggel berohantunk a kórházba. Annyira hálás vagyok a nőgyógyászomnak, hogy mire beértünk, a nevemet mondtam, már mindenki tudta, hogy igen-igen, hozza a papírt, tudják miről van szó, és nem kellett sehol magyarázkodni.
Végül ultrahangra előbb hívtak be, mint, hogy a vérvételen sorra kerültem volna. Bementem egyedül. Úgy feküdtem fel, hogy arra voltam felkészülve, hogy azt mondja a hölgy, nem lát semmit. De szinte rögtön mondta, hogy nincs itt semmi gond, kérem szépen, itt a magzat, szívhang, nézzem meg. Már ott könnyeztem, hogy Úristen, hát akkor mégis van baba!!!!!
Fel is hívta az orvosomat még az ultrahang közben, hogy elmondja neki a fejleményeket. Tényleg, annyira rendesek voltak, emberségesek, kedvesek.

Kimentem, a férjem ott várt, tördelte a kezét, és boldogan mondtam neki, hogy VAN BABA! Azonnal elérzékenyült ő is, és összeborultunk könnyezve, hogy van BABA, igen BABÁNK lesz!

Remélem most is hasonlóan jó hírt kapunk majd kedden, de addig még van vissza 4 nap.

7-8. hét

Eljött végre a kedd. Reggel időben el tudtunk indulni az ultrahangra, lévén nem Budapesten élünk. A férjem jól vezet, de most úgy éreztem csiga lassan haladunk, mintha sosem akarnánk odaérni. 7 órától van regisztráció a földszinten, nekem 7.10-re volt időpontom az épület másik felébe. Nem értünk oda, már nyitva volt az ajtó. Ugyanaz a kedves hölgy fogadott, aki Lottival is megnézett anno ultrahangon.

53694097_231066924397964_2386131663261270016_n-e1554121393974.jpg
Kisbabánk emlékére készített kép, Verától

Mindketten bementünk, levetkőztem, felfeküdtem. Elkezdte nézni hüvelyi ultrahangon. Először nem is mertem odanézni, aztán figyeltem, hátha kiszúrom a szívhangot, de nem láttam. Akkor úgy éreztem, kész, itt a vége. De a hölgy tovább nézte, és megjegyezte, hogy át kell váltania hasi ultrahangra, mert szerinte van ott egy kis embrió, de szép nagy méhem van, és nem lát el egészen odáig tisztán. Átváltott hasi ultrahangra, itt sem volt egészen jó a kép, túlságosan tele volt a hólyagom. Azt mondta, hogy szerinte van embrió, de szaladjak ki mosdóba, és utána újra megnézi.
Újra behívott. Sokkal jobb volt a kép. Megmutatta, hogy hol van az embrió, és kiszúrtuk, hogy pulzál már a kis szíve is ❤

Próbáltuk meghallgatni, de azt mondta, hogy olyan picurka még a baba, hogy nem tudja jól belőni. Amikor sikerült rámenni az ultrahang jelezte is a szívfrekvenciát, de csak szakaszosan. Azt mondta a szonográfus, hogy még fiatalabb a terhesség, mint, amit én mondtam, a baba mérete 3 mm, ez alapján 5-6 hetes lehetek.

Hoppá! Na itt jött a következő ijedtség….Nem igazán lehetséges ez, vagy, ha igen hogyan?

A tesztet már 3,5 hete csináltam, és bár nem volt bivaly erős a csík, de szépen látszódott, hogy pozitív, ami azt jelenti, hogy ha hamarabb ki is mutatta 1-2 nappal, akkor is kb. 3,5-4 hetes voltam. Így, akárhogy is számolom, most legalább 7 hetes kellene, hogy legyek. Az utolsó menstruációval nem lehetett számolni, mert a ciklusom annyira kusza volt, hogy a pozitív teszt előtt 2 hónappal jött meg utoljára. Így az nem volt viszonyítási alap.

Így maradtak a kérdések. Túl pici a korához képest? Talán valami rendellenesség, nem fejlődik megfelelően? Vagy mégis hogyan lehetséges ez?
A férjem, mintha ezeket meg sem hallotta volna, rögtön a van baba, van szívhang hallatán 3 méterrel a föld felett járt. Örültem, hogy nem kell csütörtökön műszeres befejezésre mennem, és hogy tényleg várandós vagyok, de nem voltam nyugodt. Persze, 1 hét alatt sok a 3 mm, hiszen 1 hete még üres petezsákot látott a doki, nem lehet mindjárt 10 mm édesem.

De akkor nem értem.

A szonográfus hölgy is azt mondta, hogy ő azért 1 hét múlva újra megnézne, kaptunk is időpontot. Most megint 1 hét várakozás. Talán 1 fokkal könnyebb lesz, mint az előző hét, de nem nyugodhatunk meg, reménykedünk, hogy tényleg minden rendben, csak valamiért később indult fejlődésnek a baba.
Hazaérve neki estem az internetnek, hogy kinek, mekkora volt a babája 6-7-8 hetesen. Elég változatos méreteket olvastam, így akár még 7 hetesen sem kirívó a 3 mm. Jó, kicsit talán megnyugtatott, sőt közben két ismerős is azt mesélte, hogy az ő babája is anno először kisebb volt az átlagnál, de minden rendben volt, egészséges nagylányok azóta.
Mondjuk olyan ismerős is akadt, aki megkérdezte, hogy nem lehet, hogy mégis ikrekkel vagyok várandós? Ikerterhességnél hamarabb megugorhat a HCG szint, lehet, hogy azért mutatta ki korán a teszt. Elsőre fantasztikus dolog lenne ikreket várni, másodszori gondolatnak ijesztő. Van már egy kislányunk, még 2 baba hirtelen? Még egynél is bizonytalan vagyok, hogy mindent jól fogok-e tudni kezelni, de ha rögtön még 2 baba érkezne. Nagyon fel kéne nőni a feladathoz!

A válaszokra azonban 1 hetet még várni kell.

1 héttel később

Nem voltam olyan ideges, mint előző héten, hiszen volt szívhang, hittem a csodában, bár matematikailag sehogy sem akartak kijönni a számok.
A férjem nem tudott elkísérni, ő volt otthon Lottival. Kicsit csúsztak az ultrahanggal, így később hívtak be, addigra már kellően ideges lettem, és így egyedül rosszabb is volt.

Bementem, felfeküdtem az ágyra. Amint a monitorra pillantottam, levert a víz. Nem láttam pulzálást, nem láttam embriót (mármint, ahhoz viszonyítva, hogy 1 hét alatt már nőnie kellett volna, és talán én is nem hozzáértőként észrevettem volna). Nézte a szonográfus, de csak meg tudta erősíteni, amit én gondoltam. Nem lát szívhangot sajnos, és az 1 héttel ezelőtti mérethez képest sem nőtt az embrió.

Hirtelen azt hiszem fel sem fogtam. Meghalt….meghalt a babánk! Mintha egy pár percre megszűnt volna körülöttem a világ, és a nagy ürességben lebegtem volna. A hölgy nagyon kedves volt, azt mondta, hogy keressem fel a nőgyógyászomat, és egyeztessem vele a továbbiakat, és, hogy nagyon sajnálja.
Kimentem a vizsgálóból, eleredtek a könnyeim. Úristen, fel kell hívnom a férjemet! Képtelen voltam rá, megírtam neki: Mackó….nincs szívhang. Először nem is hitte el, hiszen mindig pozitívan áll a dolgokhoz. Még vissza is kérdezett. Tudta, hogy nem bírom most felhívni, de írta, hogy ha képes leszek rá, rögtön hívjam. Csak az motoszkált a fejemben, hogy 100%-os szeretnék lenni abban, hogy tényleg elveszítettük, mielőtt befejezésre kerül a sor. Vadul elkezdtem hívogatni a nőgyógyászomat, hátha tudna még aznapra időpontot adni. 11 órára mentünk, addigra velem volta a férjem, és a kislányom is.

Bementünk. A dokim percekig nézegette, próbált az ultrahang gépen állítani, a fényerőn is, hátha. De ő sem látott sajnos szívhangot. Felhívta a kórházat, ahol csütörtökre egyeztetett időpontot nekem missed ab-ra. Missed ab….voltak napok, hogy csak ez a kifejezés járt a fejembe, mint valami dalszöveg. Mintha az agyam tudatosítani akarta volna, hogy igen, sajnos megtörtént, fogadd el!

Össze voltam törve, de próbáltam magamat tartani, amennyire csak lehet, a férjem, és a lányom miatt is. Úgy gondoltam a csütörtök lesz a legnehezebb, a legfájdalmasabb.
Folyton az járt a fejemben, pedig nem akartam magamat okolni, hogy talán valamit elronthattam. Valami olyat ettem, ittam, tettem, amit nem kellett volna. Fejben tudtam, hogy nem tehettem volna többet érte. Valószínűleg az ő kis szervezet nem volt egészséges, kész a földi életre.

Isten veled kisbabám.

Képek forrása: http://www.pixabay.com

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s