Blog

3-5-8 perces mesék – elalváshoz és összebújáshoz

A 3-5-8 perces mesék - elalváshoz és összebújáshoz (Maren von Klitzing - Stéffie Becker, fordította: Győri Hanna) című könyvet Dorka születésnapjára kapta tőlünk. Ahogy a cím is utal rá, találhatók benne egészen rövid, 3 perces mesék, kicsit hosszabb, 5 percesek, és már egészen hosszú, 8 perces mesék is. A történetek végtelenül kedvesek, és abszolút követik a jól megírt mesékre jellemző felépítést: egy kisebb bonyodalom után megnyugtató feloldás következik. A kis sztorik vége leggyakrabban az, hogy a főszereplő békésen álomba szenderül, tehát valóban segíti a nyugodt elalvást, pihenést. 

Blog

Vetélésem története II. rész – Anyanapló

A múlt heti bejegyzésben megosztottam veletek vetélésem történetét. Amikor kiderült, hogy várandós vagyok elkezdtem egy anyanaplót írni, hogy ezzel segítségére legyek majd azoknak, akik babát terveznek, vagy szintén várandósok. Nekünk is szép emlék lenne később visszaolvasni. Rövidítve, de szeretném ezt is megosztani veletek, talán így lesz kerek a történet.

Blog

Anya, mit eszel? – Vegán konyha egy mindenevő családban

Hogy főz egy vegán anya, ha húsevő a családja? Hát, kicsit önzően. Nem célom a családom meggyőzése a növényi alapú táplálkozás előnyeiről, ezért természetesen henteshez járok, hurkát és sült csirkét készítek nekik. De nálunk a joghurt növényi tejből készül, a zöldségek panírozása pedig mindig tojás nélkül történik, hogy én is tudjak enni belőle.

Blog

Tente baba, tente…

A “nehogy odaszoktasd az ágyatokba”, az “éjjel csak vizet adj neki”, vagy a “hagyd egy kicsit sírni ” és társai... Egy dolgot tudok javasolni ezekkel kapcsolatosan: egyik füleden be, másikon ki. Ne a jóakarók tippjeire hallgass, hanem a saját ösztöneidre.